Többmilliárdos iskolafejlesztés a XVI. kerületben
A kormány 2,6 milliárd forintot biztosított a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola felújítására.
A kormány 2,6 milliárd forintot biztosított a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola felújítására.

A pandémia kellős közepén emelték meg a tanári fizetéseket, és egymást érik az iskolafelújítások is.

Az államtitkár a felújított Ungvári 10. számú Dayka Gábor Középiskola átadási ünnepségén vett volna részt.

Kásler Miklós közölte: jelenleg 158 beruházás van folyamatban, amelyek közül 51 uszoda, 47 tanterem, további 47 pedig fejlesztett tanterem-felújítás, de 15 új iskola és egy új óvoda is épül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.