Teljesen átalakul Visegrád a királytalálkozó hétszázadik évfordulójára

A V4 országok összetartozását is szimbolizálja majd a 2035-re megújuló visegrádi vár és palota, illetve annak környezete. A nagy volumenű munkasorozat a visegrádi királytalálkozó hétszázadik évfordulójára fejeződik be a tervek szerint.

Kerékgyártó György
2021. 07. 12. 13:56
null
Fotó: Karasz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén kezdődik el, és a tervek szerint 2035-ben, a visegrádi királytalálkozó hétszázadik évfordulóján fejeződik be a visegrádi fellegvár felújítása. A kormányzati beruházás érinti a palotát, alsóvárat és a Salamon-tornyot is, valamint a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója is megvalósul. A kiemelt kormányzati beruházást Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed és a Citadella megújításáért is felelős kormánybiztos irányítja, aki így nyilatkozott a projektről:

A V4 elnökségét átvevő magyar fél vállalja, hogy a négy nemzet számára is kiemelten fontos visegrádi várat jelentőségéhez és múltjához méltó módon állítja helyre.

A „Visegrád 700” programnak köszönhetően 2035-re, a közép-európai együttműködés meghatározó visegrádi királytalálkozó hétszázadik évfordulójára, a várat, a várhoz kapcsolódó történelmi épületeket és a környező területeket a hely szelleméhez méltó köntösbe öltöztethetjük.”

Az épületeket megviselte az idő, de 2035-re visszanyerik hajdani pompájukat
Fotó: Várkapitányság

Dr. Vitályos Eszter, az EMMI Európai Uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára és a Fidesz Pest megye 3. számú választókerületének elnöke azt mondta a beruházással kapcsolatban:

A fejlesztési program kiemelt célja, hogy magas minőségű, többdimenziós területfejlesztési keretet adjon, amely során összehangolt ingatlanfejlesztési, kulturális, infrastrukturális és turisztikai beruházások valósulhatnak meg.

Visegrád az ország fővárosa, a kontinens meghatározó művészeti és szellemi központja volt, és most közösen éppen azon dolgozunk, hogy a XXI. században is egy rendkívül jelentős hely legyen.

Eöry Dénes, Visegrád polgármestere szerint azzal, hogy egy, a mai látogató számára is rendkívüli látványosságnak számító attrakció jön létre, a város is jól jár, hiszen mindez a működés fenntarthatóságát szolgálja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.