A Microsoft nekiment a Google-nak

A mobilháború kitörése óta ez az első alkalom, hogy a Microsoft nyílt támadást indít az Android operációs rendszert kifejlesztő keresőóriás ellen.

Dávid Imre
2012. 10. 13. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Microsoft ügyvédei csütörtökön a müncheni regionális bíróságon bejelentették: a Motorola Mobilityn kívül annak anyavállalatára, a Google-ra is kiterjesztenék a keresetüket, amelyet szabadalomsértés gyanújával nyújtottak be a testülethez.

A gyártó idén áprilisban perelte be a Motorolát a német bíróságon; a céget „a lokális erőforrások azonosítására alkalmas számítógépes rendszerre és az ehhez kapcsolódó metódusokra” vonatkozó, EP0845124-es számon bejegyzett szabadalom megsértésével vádolják. (A Microsoft természetesen az Egyesült Államokban is levédette ugyanezt a tételt, amelyet ott a 6,240,360-as szám alatt jegyzetek be.)

A legújabb fejleményről Florian Mueller blogger és szakíró számolt be, aki tudósításában hangsúlyozta: a redmondiak keresete valójában az Android térképalkalmazását, a Google Maps appet támadja. „A mai háromórás meghallgatáson a Motorola Mobility makacsul tagadta a Microsoft szabadalomsértéssel kapcsolatos vádjait anélkül, hogy kifejtette volna, hogyan működik a Google szerverinfrastruktúrája – írta Mueller. – A bírósági ülés vége felé a Microsoft vezető jogásza [bejelentette], hogy a Microsoft megváltoztatja, és a Google Inc-re, a Motorola Mobility anyavállalatára, a Google Maps Android alkalmazást működtető szerverinfrastruktúra üzemeltetőjére mint másodrendű vádlottra is kiterjeszti a keresetét.”

A Microsoft az utóbbi években könyörtelenül és sikeresen próbálta rákényszeríteni az androidos eszközöket gyártó cégeket, hogy licenceljék az általuk szabadalmaztatott technológiákat. Más gyártók mellett az LG, a Samsung és a HTC is kénytelen volt belemenni az alkuba: az általuk értékesített készülékek darabonként 15 dollárral gazdagítják a Microsoft pénztárát.

A Google abban bízott, hogy a Motorola felvásárlása révén megerősítheti hadállásait a mobilháborúban. Egyelőre úgy tűnik, rosszul taktikáztak: a Motorola a Microsoft vérprofi szabadalmi jogász kommandójának elsődleges célpontjává vált.

A Microsoft szóvivője e-mailben erősítette meg a Mueller blogján megjelent híreket. „Szükségessé vált, hogy a Google-t is bevonjuk ebbe az ügybe, mert a Motorola továbbra is azt állítja, nem rendelkezik kellő információval arra nézvést, milyen cselekmények történnek a Google szerverein – írta. – Továbbra is bízunk benne, hogy idővel a Motorola is csatlakozik az Android eszközgyártók túlnyomó többségéhez, és licencmegállapodást köt velünk a Microsoft szabadalmaztatott találmányainak felhasználásáról.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.