Kábeltolvajokra csapott le a rendőrség

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsodban is kábeltolvajokat fogott el a rendőrség a hosszú hétvégén.

KG
2013. 03. 17. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy két megyei férfit fogtak el, akik elektromos légkábelt loptak. Berki Bianka tájékoztatása szerint a gyanúsítottak pénteken éjszaka a Nyíregyházához közeli Magy településhez tartozó Kauzsay tanya belterületén kilenc villanyoszlopról vágták le a légkábelt, és ezzel egymillió forintnál is nagyobb kárt okoztak.

A lopás a máriapócsi rendőröknek tűnt fel, s az ügyben a területileg illetékes Baktalórántházi Rendőrőrs munkatársai indítottak nyomozást az akkor még ismeretlen elkövetők kézre kerítésére. A nyomozás vasárnap eredménnyel járt, elfogták a 24 és 27 éves magyi lakosokat, akik közül az egyik a lakásán, a szekrénybe próbált elrejtőzni a rendőrök elől. A házkutatás során a nyomozók lefoglalták a zsákokban lévő, már leégetett szigetelésű alumíniumvezetéket.

A tolvajok beismerő vallomást tettek, s azt is elmondták, hogy a vezetékek egy részét egy ófehértói férfinak mindössze tizenkétezer forintért értékesítették. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezésüket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három férfit állított elő a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szombaton este Tiszacsermely térségében megpróbáltak ellopni egy áramvezetéket, amelyet a szélvihar szakított le – tette közzé honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

A rendőrség közleménye emlékeztet arra, hogy Tiszacsermelyben a rendőrség felkérésére polgárőrök is szolgálatot teljesítettek, akik szombaton este gyanús mozgásra lettek figyelmesek. A polgárőrök 60 méter összekészített, lelógó vezetéket találtak egy baltával egyetemben, a tolvajok azonban elmenekültek. Az ügyben a rendőrség lopás kísérlete miatt indított eljárást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.