Kínai bordélyházakra csaptak le Budapesten

A nyilvánosházak a VIII. és a X. kerületben működtek, vendégkörük és a prostituáltak is többnyire kínaiak voltak.

VZ
2014. 06. 03. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyben öt kínai állampolgárt – három férfit és két nőt – gyanúsítanak emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével, előzetes letartóztatásuk az igazgató tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van. A gyanúsítottak mellett a prostituáltként foglalkoztatott lányok is kínai állampolgárok, és a vendégkör is kínai, valamint vietnami állampolgárokból állt.

Bucsek Gábor ismertette: tavaly októberben jutott tudomásukra, hogy kínaiakat foglalkoztató bordélyházak vannak a fővárosban. A május 31-én megtartott házkutatáson pedig kiderült, hogy az ott uralkodó körülmények nem feleltek meg az alapvető higiénés szabályoknak sem.

A gyanú szerint négy-hat nőt foglalkoztattak egyszerre a két helyszínen. A bűnszervezet a Kínában nehéz körülmények között élő nőknek kölcsönt adott a hazájukban, és a tartozást kamatostul kellett ledolgozniuk Magyarországon. Volt, akinek azt mondták, masszázsszalonban fogják foglalkoztatni őket, másokkal közölték az igazat. A prostitúcióra kényszerítettek útlevelét a bordélyházakban elvették, így tartották vissza őket.

A nőket Olaszországon vagy Szlovákián keresztül utaztatták be Magyarországra, a rendőrség ezért Kína mellett ezeket az országokat is megkeresi az ügyben.

Bucsek Gábor kérdésre válaszolva közölte: tele tárral három éles lőfegyvert, kábítószergyanús anyagot és mintegy tízmillió forint értékben készpénzt is lefoglaltak. Az eddigi tanúmeghallgatások alapján valószínűsíthető, hogy 2012 nyarától működött a bűnszervezet – mondta az MTI érdeklődésére az igazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.