Rátámadtak három rendőrre a IX. kerületben

A Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádiratot nyújtott be két ember ellen.

MD
2014. 09. 15. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint a IX. kerületi rendőrkapitányság járőrei május 19-én erőszakos cselekményre utaló lakossági bejelentés alapján érkeztek a Márton utcába, ahol a lakásban tartózkodókat igazoltatni akarták.

Két férfi ekkor szidalmazni kezdte a rendőröket, majd azt kiabálták, hogy megverik őket. Egyikük – karjában egy gyerekkel – ököllel megütötte az egyik rendőrt a fején, majd – már menekülés közben – egy vele szemben intézkedő másik rendőrt is megtámadott. Őt nagy erővel meglökte, emiatt a rendőr hanyatt esett és agyrázkódást szenvedett. Eközben két társa – a másik férfi és a nő – továbbra is a helyszínen intézkedő két rendőrt lökdöste, hogy akadályozzák őket a jogszerű eljárásban – tartalmazza a közlemény.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt ököllel bántalmazó férfi és a nő ellen csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, és a férfit súlyos testi sértés kísérletével, valamint kiskorú veszélyeztetésével is vádolja. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban van, velük szemben az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. Harmadik társuk szökésben van, ezért a vele kapcsolatos eljárást elkülönítették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.