Szabó Anett elmondta, hogy a leszállított utasok régiós szerelvénnyel utazhattak tovább Bruck an der Leithába, ahol egy másik vonatra át kell szállniuk, hogy eljuthassanak Bécsbe.
Közölte azt is, hogy az elővételes jegyvásárlások adatai szerint a szerelvényre már egy hete 80-90 százalékos volt a foglalás, ezért jelezték az osztrák vasúttársaságnak, hogy több kocsival kellene indítani a járatot. Hozzátette: az osztrák vasúttársaság vonata zárt szerelvény, ez azt jelenti, hogy csak ők tudnak gondoskodni a bővítéséről. Az osztrák fél azonban azt jelezte, hogy erre nincs szabad kapacitása. A magyar társaságnak sem volt szabad szerelvénye, így nem tudott mentesítő vonatot indítani – mondta a szóvivő.
Kifejtette: a probléma oka az, hogy nemzetközi járaton a menetjegyen felül nem kötelező a helyjegy megvásárlása. Ha valaki nemzetközi vonalon szeretne utazni, eldöntheti, kifizet-e 3 eurót a menetjegyen felül azért, hogy biztosan legyen számozott ülőhelye, vagy megkockáztatja, hogy állva utazik. Ezzel a lehetőséggel élnek is az utasok – jegyezte meg.
Szabó Anett közölte, hogy az érintett szerelvényen már nem volt szabad ülőhely, és az osztrák vasúttársaság eldönthette, hogy így továbbengedi-e a vonatot. Azok voltak jogosultak továbbutazni, akiknek volt helyjegyük. A szóvivő kiemelte, hogy a menetjegy nem vonatra szól, hanem viszonylatra, a helyjeggyel viszont konkrét vonaton lehet csak utazni.
Hangsúlyozta továbbá: Hegyeshalomnál a magyar vasúttársaság a teljes felelősségi kört átadja az osztráknak, így a magyar vállalatnak nincs hatásköre és jogosultsága semmire a határon túl.
Az Index információi szerint a vonaton, amely 9 órakor indult el Budapestről, akkora volt a tömeg, hogy a kelenföldi állomáson alig lehetett felszállni, a folyosókon sem volt már hely.
A határon az osztrák vasutasok mintegy kétszáz embert szállítottak le a szerelvényről.