Ceglédi baleset: a rendőrség eljárást indított

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség a halálos balesettel kapcsolatban.

MA
2014. 12. 30. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a főút 65-ös kilométerszelvényénél három autó ütközött össze hétfő délelőtt. A karambolban két férfi meghalt, egy gyereket pedig súlyos állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba.

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban elmondta, hogy a balesetben érintett autók egyikében az egyedül utazó sofőrnek nem lett baja, azonban a másik kocsiban szintén egyedül ülő sofőr életét vesztette, és a harmadik autó vezetője is meghalt. Ez utóbbi jármű roncsaiba beszorult egy gyerek, akit speciális eszközzel mentettek ki a tűzoltók.

Tóth Karolina, a mentők sajtóügyeletese hétfőn közölte: a két 50 év körüli férfin már nem tudtak segíteni, míg a 10 év körüli kisfiút súlyos sérülésekkel vitték a budapesti ügyeletes kórházba.

Az MTI úgy tudja, hogy a karambolban érintett autók közül kettő szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, míg a harmadik, nagy értékű kocsi, illetve sofőrje csak kismértékben sérült, de ez a jármű sem hajtott el idő előtt a helyszínről.

A Ceglédi Rendőrkapitányság eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztásának alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, ezért a körülmények tisztázására várják azok jelentkezését, akik érdemi információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban – emelte ki a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.