Halálos vonatbaleset történt Csörögnél

A Komárom utcai átjárónál haladó személyvonat félrelökte a síneken áthajtó autót, a sofőr életét vesztette.

MA
2015. 02. 13. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csámpai Attila tájékoztatása szerint a Komárom utcai átjárónál haladó személyvonat félrelökte a síneken áthajtó autót, majd még körülbelül 50 métert haladt, mire meg tudott állni. A kocsit vezető idős nőt a mentők emelték ki a roncsból, próbálták az állapotát stabilizálni, de a nő elhunyt. Az autó másik utasát, egy középkorú férfit a helyszínen ápolják.

A Mávinform elmondása szerint a vonaton senki sem sérült meg. A rendőrségi helyszínelés idejére viszont az érintett szakaszt lezárták a vasúti forgalom elől. Emiatt a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalon 30-40 perc késéssel közlekednek a vonatok. A menetrendszerű közlekedés csak délután 3 órára állhat helyre – tették hozzá.

Közleményük szerint a Vácról a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonat egy személygépkocsival ütközött össze Vác és Vácrátót között Csörög megállóhelynél. A gépkocsi a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre – írta a Mávinform.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.