Összeütközött a levegőben két vitorlázógép

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.

2015. 06. 07. 13:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az egyik repülőgépben utazó két ember a balesetben életét vesztette, a másik jármű vezetője az elsődleges adatok szerint nem sérült meg.

Antalics Tamás, az Aero Club Esztergom motorosrepülő-szakosztályának vezetője azt mondta, leszállás közben, az esztergomi repülőtértől 100-150 méterre ütközött össze a két vitorlázórepülő. Elmondása szerint a lezuhant gépen egy többéves tapasztalattal rendelkező oktató és egy növendék ült, a másik vitorlázógépet egy egyedül repülő növendék vezette, aki sérülések nélkül leszállt. Hozzátette, hogy a rendőrség a Polgári Légiközlekedési Hatóság munkatársaival közösen vizsgálja a baleset körülményeit.

Még hónapokig tarthat, mire a szakértők pontosan feltárják az esztergomi repülőtéren vasárnap történt, két halálos áldozatot követelő baleset körülményeit – mondta a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Bajkó Erika közlése szerint a balesetet szenvedett Góbé típusú vitorlázó repülőgépek Esztergom repülőteréről szálltak fel oktató- és gyakorlórepülésre. Az egyikben egy többéves tapasztalattal rendelkező oktató és egy növendék ült, a másik vitorlázógépet egy képzettebb, egyedül repülő növendék vezette.

Az eddigi információk szerint miután a pilóták befejezték a feladataikat, leszálláshoz készültek. Az egyik gép egyenes vonalú pályán, a másik pedig oldalról, fordulóval közelítette meg a siklópályát.

A gépek eddig tisztázatlan körülmények között, mintegy 50-100 méter magasan összeütköztek. Annak a gépnek, amelyen az oktató és a növendék tartózkodott, az ütközés miatt letört a farokrésze, így a jármű irányíthatatlanná vált és lezuhant. A gépen utazó két ember ekkor veszítette életet – tette hozzá.

A másik vitorlázó is súlyosan megsérült, de a pilóta le tudta tenni a gépet a repülőtéren – mondta Bajkó Erika.
Antalics Tamás, az Aero Club Esztergom motorosrepülő-szakosztályának vezetője az MTI-vel vasárnap azt közölte, hogy a rendőrség a Polgári Légiközlekedési Hatóság munkatársaival közösen vizsgálja a baleset körülményeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.