Csámpai Attila elmondta, hogy a baleset a 11-es főút és a Barackvirág utca kereszteződésében történt, ismeretlen körülmények között. A két autóban csak a sofőrök ültek, és mindketten súlyosan megsérültek.
Egyikükhöz csak a kocsi ajtajának levágása után fértek hozzá a helyi tűzoltók, illetve a mentők, akik mindkét vezetőt kórházba vitték.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és az Útinform tájékoztatása szerint a 11-es főút 23-as kilométerének környékén teljes zárás van érvényben, áll a forgalom, a dugó már több kilométeres.