Bevásárlóközpontba hajtott egy emeletes busz, két halott

Bevásárlóközpontba hajtott egy emeletes busz az angliai Coventry belvárosában szombat este, ketten meghaltak, heten megsérültek, egyikük állapota súlyos – közölte a rendőrség.

MTI
2015. 10. 04. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BBC internetes oldalán idézte a hatóságok szóvivőjét. A tájékoztatás szerint egy emeletes busz előbb több személyautónak ütközött, majd a járdára felugratva egy bevásárlóközpont bejárata feletti előtetőbe csapódott.

Egy járókelő, egy hetvenes éveiben lévő nő, meghalt. Életét vesztette egy nyolcéves gyerek is, aki a busz emeletén, a járműnek közvetlenül abban a részében tartózkodott, amely az épületnek ütközött. További hét utas megsérült, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. Többen a busz felső részében rekedtek.

Egy szemtanú, Maneer Fiaz a BBC-nek elmondta, nagy robajt hallott, majd azt látta, hogy emberek rohannak a helyszínre. „Gyereksikolyokat hallottam a busz felső szintje felől, mindenki visított, két gyerek beszorult a roncsok közé a jármű tetején” – tette hozzá. Egyelőre nem derült ki, hogy miért történt a baleset.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.