Felelnie kell a szegedi ügyvédnek

Volt akitől 10 milliót kért „kölcsön”.

MTI
2015. 10. 07. 8:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2014. március 11-ig volt tagja a Szegedi Ügyvédi Kamarának, ekkor törölték a szervezet tagjai közül. Az ügyészség szerint a vádlott 2007 márciusa és 2014 augusztusa között részben még ügyvédként, részben pedig már a törlés után követett el bűncselekményeket. Az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. Emellett ismerősöktől, barátoktól valótlan célokat megjelölve kért kölcsönöket. Az egyes sértetteknek okozott legkisebb kár 186 ezer, a legnagyobb 10 millió forint volt, a teljes kárértékek mintegy 60 millió forint, amelynek csak egy töredéke térült meg.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint csalás bűncselekményével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, aki több alkalommal állt már bíróság előtt – tudatta a csoportvezető ügyész.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.