Járőrautónak álcázott csempészautót buktattak le Szabolcsban

A járműben harmincezer doboz, több mint 25 millió forint értékű csempészcigarettát találtak.

MTI
2015. 10. 07. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dávid Zoltán a napokban történt esetről elmondta: a pénzügyőrök Mátészalkánál próbálták megállítani a NAV zöld járműveihez hasonló kinézetű, megkülönböztető jelzéssel felszerelt terepjárót, de a jármű felgyorsított és elhajtott.

A járőrök megkülönböztető hang- és fényjelzéssel mintegy ötven kilométeren át követték a szántáson, erdőben és földúton menekülő sofőrt. Végül a rendőrség közreműködésével Hodász belterületén tartóztatták fel a gyanús járművet – ismertette a sajtóreferens.

Az ellenőrzéskor harmincezer doboz, több mint 25 millió forint értékű csempészcigarettát találtak a terepjáróban, amelyet a csempészek CB rádióval, valamint a lámpákat és féklámpákat közvetlenül kezelhető kapcsolókkal is felszereltek.

A dohányárut és a gépjárművet lefoglalták, a sofőr ellen pedig orgazdaság miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – tette hozzá Dávid Zoltán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.