A közlemény szerint állampolgári bejelentés alapján találtak egy női holttestet még pénteken az M0-s autóút 37-es kilométerszelvényénél, a Gyáli lehajtó közelében. A rendőrorvos véleménye szerint a nő halálát idegenkezűség okozta, amit az igazságügyi orvosszakértő is alátámasztott.
A Pest megyei nyomozók azonosították, majd szombaton az éjszakai órákban Albertirsán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Lászlót.
A nyomozók a férfit előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.