Mint olvasható, a feltételezett elkövető október 5-én egy kecskeméti élelmiszerboltban a kabátja bélésébe rejtett 28 tábla csokoládét, majd az édességgel fizetés nélkül akart távozni. A gyanús férfira a bolt egyik szabadnapos alkalmazottja figyelt fel, és megkísérelte visszatartani a gyanúsítottat.
K. Krisztián meglökte az őt feltartóztatni próbáló sértettet, majd az édességgel sietve távozott az üzletből. A bolt vezetője menekülés közben utolérte a 25 éves helyi lakost, és az eltulajdonított termékek visszaadására szólította fel, azonban a férfi megöléssel fenyegette meg a nőt és elfutott – teszi hozzá portál.
A kecskeméti járőrök a bejelentést követő öt percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ruházatának átvizsgálása során hiánytalanul megtalálták az ellopott termékeket. A rendőrkapitányság munkatársai a kihallgatást követően a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 7-én elrendelt.
A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.