Keresi a rendőrség a BMW-s gyilkost

Az elkövető késsel támadt áldozatára egy budapesti útkereszteződésben, majd elhajtott. A rendszám megvan.

MNO
2016. 02. 10. 5:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség információs honlapjára, a Police.hu-ra feltett rendőrségi közlemény szerint a nyomozók a JAX–333 forgalmi rendszámú BMW-t keresik. A közlemény alapján annyi tudható, hogy a jelenlegi adatok szerint kedd este fél kilenc körül a Budapest XVIII., Ráday Gedeon utca és Fedezék utca kereszteződésénél ismeretlen tettes egy késsel több alkalommal megszúrt egy férfit, majd elmenekült a helyszínről. Áldozata belehalt a támadás során szerzett sérülésekbe.

A bűncselekménnyel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancs alapján keresi Bödöcs Norbert 23 éves budapesti lakost.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya kéri, hogy aki a gépkocsiról vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-30/999-7069-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.