Repülős Gizi ezúttal Sukorón csapott le

Őrizetbe vették Sukorón a 89 éves asszonyt, aki egy családi házban bukott le.

MTI
2016. 02. 19. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint csütörtök délben a sukorói Táncsics utcából érkezett bejelentés a rendőrségre. A sértett elmondta, hogy hazaérkezve a családi házának teraszán egy idős nőt talált, aki éppen akkor lépett ki az épületből. A házban kutatás-forgatás nyomai látszottak, és a tulajdonos pénztárcájából is hiányzott pénz.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly decemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten, akkor indoklása szerint szállást keresett. Azóta szabadlábon védekezik.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.