Tagad a fővárosi késelés gyanúsítottja

Azt állítja, a bűncselekményt egy másik férfi követte el.

MTI
2016. 02. 11. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőr ezredes közölte: a 24 éves gyanúsított azt állítja, hogy egy másik férfi követte el a bűncselekményt a XVIII. kerületben, ő pedig sokkot kapott a vér látványától, ezért hajtott el a középkorú férfi gépkocsijával. Terdik Tamás kérdésre válaszolva elmondta: a gyanúsított bizonyíthatóan megpróbálta betuszkolni áldozatát a kocsiba, ám nem járt sikerrel, és erre magyarázattal sem szolgált.

A rendőrség az emberöléssel gyanúsított fiatalember és 22 éves, bűnpártolással gyanúsított élettársa előzetes letartóztatására is előterjesztést tesz.

Terdik Tamás felidézte: szerdán késő este kapták a jelzést arról, hogy a XVIII. kerületben, a Ráday Gedeon utca és a Fedezék utca kereszteződésénél egy középkorú férfit életveszélyesen megszurkáltak. A sértettet a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A férfit tucatnyi késszúrás érte, közülük egy a szívét, ez okozta a halálát – mondta.

Az ezredes közlése szerint az elkövető a helyszínen nem hagyott olyan nyomot, amely lehetővé tette volna, hogy rögtön azonosítsák, de már akkor felmerült a nyomozókban, hogy a tettest a sértett kapcsolatrendszerében kell keresni. Elmondta azt is, hogy bűncselekmény után nem sokkal a sértett autójával tankoltak egy XXII. kerületi benzinkúton.

A rendőrség 23 órán belül közterületen elfogta a gyanúsítottat, élettársa már azt megelőzően önként jelentkezett a rendőrségen. Őt azzal gyanúsítják, hogy közreműködött a fiatalember menekülésében.
Kérdésekre válaszolva a rendőr ezredes elmondta: a gyanúsított beszámolója szerint 6 éve szoros baráti viszonyban állt az áldozattal, a valódi ok, a gyilkosság motivációja azonban egyelőre kérdéses. Azt a nyomozók megállapították, hogy a késelést percekig tartó bántalmazás előzte meg.

A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a gyanúsított más bűncselekményt – például az autó, illetve az elhunyt értékeinek elvételével – megvalósított-e.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.