Hamis pálinkát kínáltak egy népszerű budapesti vendéglátóhelyen, ahol közérdekű bejelentésre tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – írta közleményében a szervezet.
Az Old Man’s Pub nevű vendéglátóhely ismert, jó minőségű pálinkák üvegébe áttöltve kínálta az ismeretlen eredetű alkoholokat. Emellett tíz szeszes italból csupán egyről tudták igazolni, hogy honnan származik. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai igazolták, hogy kétféle pálinkából hamisítványt szolgáltak fel a vendégeknek. A szakemberek a levett mintákat összevetették a palackokon szereplő eredeti termékekkel, azok profilja azonban eltért, így bizonyítva a hamisítást. A vásárlóknak tehát ismeretlen eredetű szeszes italt szolgáltak fel, a valódi, jó minőségű pálinkák helyett.
A hamisított termékek forgalmazását, mind az uniós, mind a magyar jogszabályok az egyik legsúlyosabb jogsértésnek tekintik, ami – a gazdasági káron túl – komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelent. A vendéglátóhely a szabálysértések miatt mintegy 4 millió forint bírságra számíthat. Az eljárásban érintett vállalkozás adatai elérhetők a „jogsértés listán”.
„A valóság az, hogy valóban volt egy Nébih ellenőrzés, de az ellenőrzés nem fogadta el azokat a számlákat, amelyek a beszerzéseinket igazolták. Az eljárásnak még nincs vége, most is zajlik. Be tudjuk bizonyítani, hogy az Old Man's Pub Kft által forgalmazott italfélék hivatalos beszerzésből származnak, eredetiségüket a szállítók számlája bizonyítja” – olvasható az Old Man's Pub ügyvezetőjének, Törjék Istvánnénak szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.