Feljelentést tettek az összedőlt szélmalom miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A mezőgazdasági hivatal szerint van valami furcsa abban, hogy öt éven belül megsemmisült.

MTI
2016. 05. 12. 18:23

Kitért arra, hogy mivel mindig a malom megőrzése volt az egyesület célja, 2010-ben saját forrásból rakattak tetőt a malomra. Szólt arról, hogy a túrkevei malmokkal kapcsolatos minden összegyűjtött tárgyi emlék az összedőlt építményben volt, remélik, sikerül megmenteni néhányat. Barna Tamás, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa elmondta: a malom épületének összedőléséről értesítették az MVH-t, ahonnan azt a választ kapták, hogy ezenkívül más tájékoztatási kötelezettségük nincs, mivel az ötéves fenntartási időszak lejárt.

Vida Tamás, Túrkeve polgármestere (Fidesz–KDNP) cáfolta azt a településen elterjedt szóbeszédet, amely szerint az önkormányzat feladata lett volna megakadályozni az utolsó túrkevei szélmalom összedőlését. Mint mondta, a malom az egyesület, illetve a város közös tulajdona kétharmad-egyharmad arányban, a vagyonkezelést az egyesület végzi a 2011-ben kelt és 2012-ben módosított vagyonkezelői szerződés szerint. Ebből következően az elmúlt években a városnak tennivalója a malom környékén nem volt ilyen tekintetben.

Megjegyezte: a képviselő-testület ettől függetlenül foglalkozik a malom sorsával, ezért május 18-ára összehívtak egy megbeszélést, ahol egy szakmai jellegű, a tulajdonosok érdekeit figyelembe vevő egyeztetést szeretnének indítani, a megbeszélésre meghívták Sallai R. Benedeket is. Az egyeztetésen szó lesz többek között arról, hogy miként tudják megőrizni az utolsó, illetve a korábbi szélmalmok emlékét, mivel a kedden összedőlt malom eredeti állapotában biztosan nem állítható helyre. Kiemelte: fontos, hogy jelenleg is gondoskodni kell az összedőlt malom területének őrzéséről, a vagyonvédelemről, a baleset-megelőzésről, amely a vagyonkezelési szerződés szerint az egyesület feladata.

Barna Tamás, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa elmondta: a szakértői véleményekre várnak, hogy kiderüljön, mi okozhatta az egyesület és a túrkevei önkormányzat közös tulajdonában levő épület összeomlását.

Az egyesület nem adta fel a reményt, hogy emléket állítson az utolsó túrkevei szélmalomnak, jelenleg keresik ehhez a forrásokat. A tervek között szerepel egy kisebb szélmalom építése is az összedőlt darabjainak felhasználásával, hogy a területen levő molnárházzal együtt turisztikai célú hasznosításra nyíljon lehetőség. Barna Tamás felidézte, hogy az egyesület 2005-ben vette vagyonkezelésbe az akkor már nagyon rossz állapotban levő, tizenöt-húsz éve elhagyatott, tető nélküli, belülről rothadásnak indult épületet. A malomban az ötvenes évekig őröltek gabonát, ezt követően folyamatosan pusztult az épület, 1987-ben már életveszélyesnek nyilvánították.

A malom megmentése érdekében benyújtott sikeres pályázatoknak köszönhetően a belső felújítás megtörtént, ám a külső palást felújítását célzó pályázaton nem nyertek.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly hasonlóképpen omlott össze Kunszentmártonban egy szélmalom. Az örökségvédelmi hivatal munkatársai arra készülnek, hogy alaposan átvizsgálják a megyében még meglévő összes ilyen épületet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.