Autós felvonulással demonstráltak kedden a Cserepes sori kereskedők Szegeden, a piacosok a vásártérről indulva a városháza elé érkeztek meg. Itt elmondták, hogy annak a levélnek a példányait szeretnék átadni Botka László (MSZP) polgármesternek, amelyben Rácz Attila piacigazgató felmondta bérleti szerződéseiket. Szabó Bálint, a kereskedők érdekeit képviselő jogász közölte, szeretnék, ha az önkormányzat azonnali hatállyal menesztené a piacigazgatót. Azt is kérni szerették volna a polgármestertől, hogy vonja vissza a felmondóleveleket. A dokumentumokat a városháza kapujában Vécsey Ágnes sajtófőnök vette át Szabó Bálinttól.
A kereskedők ekkor tudták meg, hogy nem sokkal később a városháza házasságkötő termében van programja a polgármesternek, ugyanis az idősügyi keretből támogatott nyugdíjasszervezetek számára oda szerveztek ünnepséget. A kereskedők ezért felmentek a terembe, ám ott Szentgyörgyi Pál alpolgármestert találták Botka László helyett. Szabó Bálint ezért átment a polgármester titkárságára, ahol azonban biztonsági őrök fogadták a jogászt. Egy darabig csukott ajtó mögött vitatkoztak. Már nyitva volt az ajtó, amikor rendőrök érkeztek, akik előállították Szabó Bálintot, majd később az utcán várakozó kereskedőket és egy ott lévő újságírót is igazoltattak. A rendőrség közleménye szerint Szabót garázdaság vétsége miatt állították elő, mert egy női alkalmazottat két kézzel megfogott, majd ellökte.
Szabó Bálint lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.