Utánfutóhoz láncolták rokonukat, vádat emeltek ellenük

Tanyavilági borzalom Somogy megyéből.

MTI
2016. 05. 09. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Horváth Szilárd megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint a sértett, akinek az egyik vádlott a nevelőapja, a másik pedig a testvére, éveken át pszichiátriai gondozott volt Budapesten, 2012 nyarán azonban hazaköltözött, emiatt ellátatlan maradt.

A vak ember tavaly agresszívvé vált, ezért a két férfi többször bántalmazta, később a bokájára, majd a nyakára erősített lánccal az udvaron álló utánfutóhoz kötötte. Az esetre akkor derült fény, amikor egy ismerős látogatást tett náluk, és látva a helyzetet értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség a személyi szabadság – védekezésre képtelen személy sérelmére, sanyargatással elkövetett – megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az apával és a fiával szemben, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta velük szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.