A pilótáknak nem volt idejük reagálni?

Légi forgalmi irányítás nincs, de tájékoztató szolgálat van a kisgépes forgalomban.

MTI
2016. 09. 19. 9:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő az M1 csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, a két gép egymással szemben haladt, az egyik fel-, a másik leszállást hajtott végre, egyikük a nappal szemben. A gépek sebessége 200 kilométer volt óránként, ezért nem lehetett idejük reagálni.

Merka Géza úgy vélte, bár légi forgalmi irányítás nincs, de tájékoztató szolgálat van a kisgépes forgalomban, ám a két repülőgép valószínűleg másik frekvencián volt.

Befejeződött a roncsok felkutatása a Gödöllő és Isaszeg közötti fás, bokros területén – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik meg a tréler a helyszínre, illetve mennyi időt vesz igénybe a roncsdarabok daruval történő kiemelése és felpakolása. A zárt tréler valószínűleg délután gördülhet ki az arborétumból, ahová továbbra sem léphetnek be illetéktelenek.

A szóvivő azt mondta: a rendőrségi munka orvos szakértők, illetve műszaki szakértők kirendelésével és tanúk meghallgatásával folytatódik. A baleset okáról csak a várhatóan hónapokig tartó vizsgálatok befejezése után lehet nyilatkozni. A repülőbaleset négy áldozatának kilétéről a rendőrség kegyeleti okokból nem ad tájékoztatást – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.