Egymás után fosztogatta a trafikokat, hét évre ítélték

Az utolsó akciónál ököllel, fűkaszával majd egy betonvassal püfölte a férfit, aki rajtakapta a lopáson.

MTI
2016. 09. 21. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, valamint lopás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

A férfi és társai 2014 tavaszán határozták el, hogy trafikokba fognak betörni, és a dohányáru értékesítéséből szereznek pénzt. A vádlott által kiválasztott településekre – Jobbágyiba, Fischerbócsára, Hajósra, Szurdokpüspökibe és Tiszaalpárra – házilag készített maszkot, fekete ruhát és a betöréshez szükséges szerszámokat vittek magukkal. A feladatokat megosztották egymást közt, egyikük általában vezetett, másikuk a szerszámokat cipelte és a bolton kívül figyelt, a vádlott pedig különböző módszerekkel – falbontás, ablakkibontás, lakatlevágás, ajtókifeszítés – bejutott az üzlethelyiségekbe. Előfordult, hogy megzavarták őket, így zsákmány nélkül távoztak, máskor több százezer forintnyi árut vittek magukkal.

2014. június 28-án éjszaka ketten utaztak Bócsára, ahol olyan épülethez mentek, amelyben több üzlet is volt. A vádlott előbb egy műkörmöshöz tört be, ahonnan 183 ezer forintnyi kozmetikumot vitt magával, majd a szomszédos trafikban 877 ezer forint értékű dohányárut tulajdonított el – a kávéautomata felfeszítésével szerzett tízezer forintnyi apró mellett.

Távozásukkor azonban megszólalt a riasztó, amelyet meghallva először egy szomszédban lakó férfi, az ügy sértettje, majd több ember is a nyomukba eredt. A sértett utolérte a vádlottat, de a menekülő férfi előbb ököllel, majd zseblámpával, egy fűkaszával, végül egy betonvassal ütötte meg őt, majd elhagyta a helyszínt.

A sértett koponyatöréseket szenvedett, életét idegsebészeti műtéttel mentették meg.

A vádlott társait a Kecskeméti Törvényszék korábban jogerőssé vált ítéletében másfél év, illetve egy év tizenegy hónap felfüggesztett börtönnel sújtotta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.