Élete végéig börtönben marad a macsétás gyilkos

A tettes ittasan szúrta mellkason ismerősét, majd 7500 forinttal és egy telefonnal távozott.

MTI
2016. 11. 08. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője közölte, az ítélőtábla ezzel jóváhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában hozott ítéletét, amely szerint a feltételes szabadságra nem bocsátható B. J. vádlottat tíz évre a közügyektől is eltiltotta.

A tettes 2015 januárjában ittas állapotban bemászott Miskolcon egy családi ház udvarára, hogy ismerősétől pénzt és egyéb értékeket szerezzen. A bejárati ajtó előtt azonban váratlanul szembe találta magát a sértettel, akit szó nélkül többször mellkason szúrt, majd a konyhán keresztül belökdöste a szobába, ahol a sértett összeesett.

A férfi ezután kutatni kezdett a házban, magához vett egy mobiltelefont és 7500 forintot. Közben a sértett magához tért; a tettes ekkor még kétszer megszúrta a sebesült férfit, majd távozott a helyszínről. A sértett a helyszínen meghalt.

A tettes a következő napokban még kétszer visszament a házba különböző értékekért: elvitt motoros fűrészt, egy benzines fűnyírót, hősugárzót, láncfűrészt, rézkábelt. Amikor azonban a sértett fia hazaért, elmenekült a házból.

2015 januárjában az ismét ittas állapotban lévő férfi megjelent korábbi főbérlője lakásában, és szállást kért. Az idős házaspár erre nemet mondott, mire a férfi nem sokkal később visszament a lakásba, és egy macséta jellegű késsel szó nélkül rájuk támadt.

Mindkét sértettet háromszor fejbe vágta, amitől azok hangosan jajveszékelve a földre estek. A sértettek további bántalmazását a segítségkérésre felfigyelő K. R. megjelenése akadályozta meg. A tettes ekkor erre a férfira is rátámadt, azonban a sértett bal karját felemelve védekezett az ütéssel szemben.

A tettes ezt követően elmenekült a helyszínről. Cselekménye az idős házaspár életének kioltására irányult, de K. R. érkezése megakadályozta az újabb gyilkosságot. A házaspár és K. R. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – állapította meg a táblabíróság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.