Rendőrnek kiadva magukat raboltak

Az igazi rendőrök végül elfogták a két férfit.

MTI
2016. 11. 21. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogott a rendőrség két férfit, akik – magukat rendőrnek kiadva – kiraboltak két idős férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán hétfő reggel.

A két férfi magát rendőrnek kiadva még november 14-én reggel ment be a XIII. kerületi lakásba, az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást, és készpénzt, mobiltelefont, illetve laptopot vittek el. A rendőrök azonosították a gyanúsítottakat, és két nappal az elkövetést követően otthonában elfogták az 53 éves T. Zoltánt, társával szemben pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A másik gyanúsítottat, az 50 éves B. Andrást azt követően fogták el, hogy november 19-én a 6-os villamoson elvette egy alvó férfi mobiltelefonját, majd leszállt a járműről. A bűncselekményt a villamoson tartózkodó XI. kerületi rendőrök észrevették, és a helyszínen elfogták a férfit.

A két férfit fegyveresen elkövetett rablással gyanúsítják, T. Zoltánt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte, B. András előzetes letartóztatását pedig kezdeményezte a rendőrség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.