Nem sokkal azután, hogy hasonló eset miatt elrendelt házi őrizetből szabadult, egy 61 éves férfi a vád szerint újra szeméremsértő cselekményt követett el; ezúttal egy általános iskola udvara mellett, kiskorú gyermekek előtt. A vádlottal szemben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
A vádlott 2015. szeptember 29-én a késő esti órákban a XIII. kerület, Árpád híd metróállomásnál, a metróaluljáró kijáratának közelében nemi vágyának kielégítése céljából szeméremsértő cselekményt végzett, miközben megszólított egy arra járó nőt is, aki azonnal hívta a rendőrséget. A vádlott ezután kocsiba ült és elhajtott a helyszínről, azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.
A vádlott a fenti cselekmény miatt több hónapra házi őrizetbe került, amiből 2016. február 1-jén szabadult. Ezt követően 10 napon belül a vád szerint újabb hasonló bűncselekményt követett el, ez esetben kiskorúak sérelmére. Egy XVI. kerületi általános iskola kerítése mellett, az udvaron tartózkodó több, 10 év alatti gyermek előtt a nemi szervét elővette és szeméremsértő cselekményt végzett. A vádlott ezután autóba ült és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban pár napon belül elfogták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!