Buszsofőrre támadt egy férfi az Árpád hídnál

A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.

MNO
2017. 01. 06. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség tájékoztatása szerint Sz. Jenő szerdán 18 óra körül Budapesten a XIII. kerületi, Árpád híd megállóban akart felszállni a 26-os buszra. A fővárosi férfi a jármű hátsó ajtaját feszegette, amikor a buszsofőr szólt neki, hogy csak az első ajtón lehet felszállni. A 34 éves férfi előrement, a járművezető pedig kérte, hogy mutassa meg a menetjegyét. A férfi ekkor szidalmazni kezdte és kiabálva a busz egyik ülésére tette a hátizsákját.

Ezután visszament a sofőrhöz és megpróbálta megütni, ám ezt a plexi védőfal megakadályozta. A járművezető a vészjelzőgomb megnyomásával jelzett a BKK-központnak, akik értesítették a rendőrséget. A nyomozók perceken belül a helyszínre értek és elfogták a férfit, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az eset során a sofőr nem sérült meg, ám százezres nagyságrendű rongálási kár keletkezett.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt, egyúttal kezdeményezték gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.