Előzetesbe került a férfi, aki embereket akart felgyújtani

Sz. László késsel fenyegetőzött, és égésgyorsítóval locsolta le a váci vasútállomáson várakozók ruháját.

MN
2017. 03. 28. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes letartóztatásba helyezett a Budakörnyéki Járásbíróság egy 38 éves albertirsai férfit, aki március 20-án a váci vasútállomáson veszekedni kezdett a sértettekkel, majd a ruházatukat lelocsolta égésgyorsítóval – írja honlapján a rendőrség.

A férfi a folyadékból a földre is löttyintett, majd egy égő cigarettacsikkel próbálta meggyújtani. Ezt a peronra érkező vasúti biztonsági őr eloltotta. A férfi azonban ennyivel nem érte be: zsebéből kést kapott elő, majd azzal fenyegette a jelenlévőket.

Ezután sietve elhagyta a helyszínt, miközben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Az eset kapcsán közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Sz. Lászlót a rendőrök előállították a Váci Rendőrkapitányságon, de a sértettek ekkor már nem voltak a vasútállomáson, ezért szabadon engedték.

Végül sikerült azonosítania és felkutatnia a rendőrségnek a sértetteket, és a kihallgatások után emberölési kísérlet gyanúja miatt nyomozott tovább. Ám ekkor már Sz. László eltűnt, ezért elrendelték a körözését. A férfit végül szombat késő este fogták el Erdőkertesen. Kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.