Megkéseltek egy férfit Székesfehérváron

A 26 éves gyanúsítottat csütörtökön fogták el a rendőrök.

MNO
2017. 03. 10. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre szerdán este egy férfiról, akinek szúrt sérülései voltak. A rendőrök beazonosítottak egy 26 éves székesfehérvári férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a pénzváltással foglalkozó férfival pénzváltás miatt találkozott, és – anyagi haszonszerzés céljából – több alkalommal megszúrta egy késsel – írja a Police.hu.

A rendőrök az elkövető autóját az M7-es autópálya közelében találták meg, a férfi pedig az autópálya Balaton irányába vezető pályatestére futott, ahol az egyenruhások csütörtökön hajnalban elfogták.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit életveszélyt okozó testi sértés és felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.