Saját bátyját verte halálra egy jánoshalmi fiatal

A 16 éves vádlott korábban többször volt már büntetve.

MTI
2017. 03. 14. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négyessyné Bodó Marianna elmondta: a fiatalkorú vádlott 2016. szeptember 24-én este Jánoshalmán a rokonai és az ismerősei körében unokahúga születésnapját ünnepelte. Később a leittasodott bátyja a ház konyhájában dulakodni kezdett a szintén részeg sógorával, akit – miután az a földre került – többször meg is rugdosott. Emiatt az ugyancsak ittas vádlott felelősségre vonta a 27 éves férfit. Szóváltásukat követően a fiú egy, az udvarról behozott bottal arcon ütötte bátyját, aki vérző orral elindult a városközpont felé. A feldühödött vádlott azonban utánament, és egy romos épület ablakkeretéből kilincsestől kitört léccel hátulról nagy erővel fejen ütötte. A bátyja elvesztette az eszméletét. A fiú addig verte testvére fejét két kézzel a léccel, amíg az darabokra nem tört, majd elmenekült.

Az életveszélyes állapotba került sértettet megműtötték, de a kómában lévő férfi két és fél hónap múlva belehalt koponyasérüléseibe.

A fiatal ellen halált okozó testi sértés a vád. A fiú korábban többször volt már büntetve, és a vádbeli időszakban öt büntetőügy folyt ellene.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja, hogy bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék döntsön.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.