Százmilliókat kerestek, a TEK fogta el a drogterjesztőket

Mázsányi speedet, 29 ezer ecstasyt adtak el a terjesztők, két hónap alatt hatalmas vagyonra tettek szert.

MNO
2017. 03. 11. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hónap alatt elképesztő mennyiségű kábítószert adott el az a bűnbanda, amelynek vezetőit kedden a terrorelhárítás kommandósai fogták el: a csapat tavaly július és szeptember között összesen 29 ezer darab ecstasy tablettát, 149 kilogramm speedet és 3,6 kilogramm kokaint értékesített országszerte – a drogok feketepiaci értéke közel 400 millió forintra rúg.

A sikersorozat egy kőbányai garázsban ért véget, ahol a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei a csapat két tagját fogták el. A garázsban nem mellesleg droglabor működött, a gyanúsítottak pedig éppen kokaint szippantgattak, amikor a rendőrök rájuk törték a kaput.

Ezután fél év telt el, mire a nyomozók elfogták a banda két vezetőjét is: a rajtaütés március 9-én történt, a 39 éves, ózdi férfit Budapesten, egy gyorsétterem parkolójában kapták el, 36 éves, szadai társát a TEK kommandósai bilincselték meg.

Mint a videón is látható, a nagydarab bűnöző kezét csak két összekapcsolt bilinccsel tudták rögzíteni.

A gyanúsítottak luxuskörülmények között éltek: a szadai villában például többmilliós értékű órákat és nagyobb mennyiségű készpénzt találtak a rendőrök – mellette pedig baltát, kést és koffeines zacskókba öntött porokat, gyógyszereket is.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kérték előzetes letartóztatásuk elrendelését is.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.