Elijesztette a késes rablót egy furfangos idős nő

A sértett lélekjelenléte megfutamította az elkövetőt.

MN
2017. 04. 01. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idős nőt próbált meg kirabolni egy férfi Kőbányán, ám a sértett lélekjelenléte megfutamította az elkövetőt.

A nyomozás adatai szerint a férfi csütörtökön 13 óra körül a X. kerületi Kápolna utcában késsel a kezében odalépett a sértetthez, és azt követelte tőle, hogy adja át a pénzét. Az idős nő ennek nem tett eleget, de sikerült rávennie az elkövetőt arra, hogy a nagyobb haszon reményében felkísérje a lakásához. A sértett azonban nem a saját ajtajához vezette a férfit, hanem egy másik bejárathoz. Miután kopogtattak, a nő szomszédja nyitott ajtót a kutyájával, akitől az elkövető megijedt és elmenekült a helyszínről. A történtekről a sértett tett bejelentést a segélyhívón keresztül – írja a Police.hu.

A nyomozók éppen a szemlét folytatták a rablás helyszínén, amikor váratlanul a férfi megjelent ott, és közölte a nyomozókkal, hogy ő követte el a bűncselekményt, ezért a rendőrök előállították.

Mivel az egyenruhások észlelték, hogy sérülés van a férfi hasán, értesítették az Országos Mentőszolgálatot. A vágás körülményeiről az elkövető úgy nyilatkozott, hogy azt menekülés közben okozta véletlenül saját magának a rablásnál használt késsel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Rablás kísérlete miatt folytatnak nyomozást ellene.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.