Több tonna kokaint foglaltak le egy rajtaütés során Kolumbiában

Hatezer kilogrammnyi Spanyolországba szánt kokaint foglalt le a kolumbiai rendőrség.

MTI
2017. 04. 02. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több mint hat tonnás, pontosan 6134 kilogrammos kokainfogást eredményező akciót még szombaton hajtották végre a Karib-tenger partján lévő kikötőben, akkor, amikor éppen előkészítették az árut az útra a spanyolországi Algecirasba. A drog a Golfo klánnak, az ország első számú bűnbandájának a tulajdona volt. Ez a harmadik legnagyobb fogás a kokain legnagyobb termelője, Kolumbia történetében – közölte Luis Carlos Villegas védelmi miniszter, aki az országos rendőrfőnök kíséretében a városba utazott.

A kábítószert egy rakomány ócskavas között rejtették el a bűnözők. A rendőrség a banda egyik fontos tagjának elfogása révén jutott a nyomára. A drog elkobzása súlyos csapás a szervezett bűnözésre – hangsúlyozta a miniszter a sajtótájékoztatón.

A rendőrség közölte, hogy a nyomozás során a tudomására jutott az is, hogy egy másik rakomány kokain jelenleg is úton van a tengeren.

A Golfo klán a 2003 és 2006 között leszerelt szélsőjobboldali félkatonai szervezetek tagjaiból alakult. Az ENSZ adatai szerint Kolumbiában 2015-ben 646 tonna kokaint állítottak elő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.