Brüsszelen keresztül csempészték hazánkba a brazil kokaint

Egy háromfős bűnbanda Dél-Amerikából hozta Európán keresztül Magyarországra a drogot.

MN
2017. 06. 21. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Károly 38 éves budapesti lakos és két társa ellen. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízásából a 20 éves, budapesti K. Fanni Brazíliából kokaint szállított Magyarországra, kettőjük között pedig a 22 éves, budapesti B.-né R. Zsuzsanna közvetített – írja honlapján a rendőrség.

K. Fanni 2017 júniusának elején Sao Pauloba repült, ahol kokaint kellett átvennie, majd azzal Brüsszelbe utaznia. A drogcsempészést B.-né R. Zsuzsanna és B. Károly szervezte és irányította, akik autóval a belga fővárosba utaztak vasárnap, hogy K. Fannit felvegyék és a szállítmánnyal együtt Magyarországra hozzák.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hétfő délután egy fővárosi benzinkúton ellenőrizték az autót és utasait. K. Fanni hátizsákjában, a hátsó merevítő egy kialakított részében 943,54 gramm kokaint találtak elrejtve, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 40 millió forint.

Ezt követően a rendőrök mindhárom gyanúsítottnál házkutatást tartottak: a B.-né R. Zsuzsanna lakásán 8 csomagban összesen körülbelül 9 kilogramm marihuánát találtak, amely tömege alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 18 millió forint.

B. Károlyt és női társait őrizetbe vették, és kérték előzetes letartóztatásukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.