Meghalt Pomázon egy 18 éves fiú, akit a szülei egész napra a tetőtéri szobájában hagytak – hangzott el a TV2 Tények című műsorában.
Információik szerint a fiú súlyos fogyatékossággal élt, járni sem tudott. Úgy tudják, a szülők reggel, majd késő délután néztek rá gyermekükre, azonban akkor már azt vették észre, hogy a fiú nem lélegzik.
A szoba ablaka és ajtaja egész nap zárva volt, a beteg fiú pedig hosszú órákig nem kapott inni, így felmerült a gyanú, hogy kiszáradt – teszik hozzá. Értesülésük szerint a helyszínre érkező orvos nem tudta pontosan megállapítani a halál okát, de valószínűsítette, hogy a fiú hőgutát kapott. Az esettel kapcsolatban megkeresték a megyei rendőrséget, ahol közölték, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.