Villamost rongáltak, sofőrt és taxist vertek a Nyugatinál

Az elkövetőkről a térfigyelő kamerák felvételeket készítettek, ezeket közzé is tette a rendőrség.

MN
2017. 06. 05. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresi a rendőrség azt a két férfit, akik a budapesti Nyugati téren megrongáltak egy villamost és több személyt bántalmaztak. Az elkövetőkről a térfigyelő kamerák felvételeket készítettek, ezeket a Police.hu oldalon közzé is tette a rendőrség. 

A nyomozás adatai szerint két férfi június 4-én 4 óra 30 perc körül rongálta meg a megállóba érkező villamost, majd bántalmazta annak vezetőjét. A férfiak ezt követően egy Teréz körúti gyorsétterem előtt taxiba akartak szállni, de mivel a sofőr látta a bűncselekményt, nem vállalta el a fuvart, emiatt bántalmazták őt is, majd a segítségére érkezőket is.

Az egyik elkövető 190 centiméter magas, vajszínű hosszú ujjú felsőt és fekete rövidnadrágot viselt, míg a másik elkövető kopasz, szürke színű hosszú ujjú felsőt és farmernadrágot viselt.  

A rendőrség kéri, hogy aki a férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.