Bács Péter: A legelkeserítőbb, hogy mások tétlenül nézték a támadást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Határ úti támadásról mesélt lapunknak a fiatal kaszkadőr és színész, aki szerint elkeserítő az összefogás hiánya társadalmunkban.

Herczeg Szonja
2017. 07. 02. 12:31

Bács azt mondja, az egyes hírportálokon megjelentekkel ellentétben, szerinte a busz vezetője helyesen cselekedett. Ő ugyanis csak azt láthatta, hogy a két támadó lekerült a buszról, és azon nyomban bezárta az ajtókat, beszólt egy diszpécsernek és elhajtott, hogy a többi utast védje. „Arról nem beszélve, hogy a vezető egy közel hatvanéves férfi, aki a lehetőségeihez mérten mindent megtett.”

Bács Péter és az addigra már sérült fiatalember az utcán egy darabig tovább dulakodott a támadókkal, majd amikor lehetőségük adódott, elkezdtek a busz után futni. A vezető meg is állt, és felszedte őket.

Bács szerint ő csak tette, amit szerinte mindenkinek kellene, és nem akarja, hogy az egekbe magasztalják emiatt.

A huszonhét éves modell, kaszkadőr és színész a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte pályafutását. Prózai és zenés darabokban egyaránt fellépett. Szerepelt a Budapesti Operettszínház nyári bemutatóiban is a Tisza-parti városban.

Egyik munkáját sem tudná kiemelni, mindegyiket ugyanúgy szereti. Kaszkadőrként dolgozott már a Die Hardban, a Torrentét alakító Santiago Segurával és Brad Pittel is. Utóbbit külön kiemelte mint közvetlen és roppant barátságos színészt, akivel nagyon sokat beszélgetett a Z világháború forgatása alatt.

Most azonban a színészet van előtérben Bács életében. Idén lehetősége nyílt színpadra állni, és főszerepet játszott Weisz Fanni partnereként a Szavak című darabban a Játékszínben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.