Üzletszerűen elkövetett csalás és sikkasztás miatt vádat emelt egy buszsofőrrel szemben a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség, aki a távolsági buszjáraton az utasoktól beszedett pénzt úgy titkolta el, hogy egy másik járatra szóló jegykiadó automatából adott ki jegyet – közölte az ügyészség.
Tájékoztatásuk szerint 2016. szeptember 26. és október 18. között a vádlott a közlekedési vállalat kecskeméti telephelyén parkoló egyik autóbuszból jogosulatlanul magához vett egy jegykiadó gépet azért, hogy a tényleges napi bevételt eltitkolja. Három hét után lebukott, azonban ezalatt mintegy 232 ezer forintot sikerült így megszereznie.
Kiderült, hogy a sofőr 2016. augusztus 28-án a buszjegy-értékesítésből származó 48 ezer forinttal sem számolt el a vállalat felé, mert azt nem adta le az autóbusz-pályaudvaron lévő pénztárban, hanem eltulajdonította.
Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy kötelezzék a munkáltatójának okozott kár megtérítésére.