Kiskorú lányt kényszerített prostitúcióra egy magyi család

Az ügyben három embert vett őrizetbe a rendőrség.

MN
2017. 08. 09. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyíregyházi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai kedden Apagy külterületén, illetve magyi otthonukban elfogták B. Matild 39 éves, P. József 20 éves lakost és egy 15 éves fiút, a megalapozott gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek egy gyermekkorú lányt – írja a Police.hu.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a lányt a közelmúltban külföldre vitték, ahol bántalmazással rávették arra, hogy idegen férfiakkal anyagi ellenszolgáltatásért létesítsen szexuális kapcsolatot. A rendőrség közölte: a sértettnek a szexuális szolgáltatásaiért a gyanúsítottak által meghatározott összeget kellett kérnie, amit aztán teljes egészében elvettek tőle, és saját megélhetésükre fordították.

A rendőrök B. Matildot, P. Józsefet és 15 éves családtagjukat kerítés, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.