Holtan találtak a rendőrök egy hajdúszoboszlói nőt, férjét és gyermeküket – írja a Police.hu.
A rendőrség tájékoztatása szerint hétfőn 19 óra körül egy társasházi lakásban találták meg egy nő holttestét. A beszerzett információk alapján keresni kezdték a nő 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket, akiket 22 óra 45 perc körül Kaba és Hajdúszovát között, a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen holtan találtak meg.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálja a halálesetek körülményeit.
Az erdőben annak a férfinak és kisfiának a holttestét találták meg, akiknek az eltűnéséről hétfő este adott ki közleményt a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság – erősítette meg az MTI információját Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőrségi sajtóreferens.
Az MTI tudósítójának információi szerint a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége otthonukban felvágta az ereit.
Az MTI úgy tudja, az asszony masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, a férje pedig 2014-ig a Tourinform-iroda munkatársa volt. Ismerősei szerint elbocsátását a férfi nem tudta feldolgozni, ez vezethetett szörnyű tettéhez, a család tragédiájához.