Mivel nem észleltek bűncselekményre utaló jeleket, a Központi Nyomozó Főügyészség nem indított büntetőeljárást az augusztus elején rendőri intézkedés közben meghalt Á. István ügyében – írta Polt Péter legfőbb ügyész abban a válaszlevélben, amelyet Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére küldött.
Polt szerint az ügyészség sem a helyszínen, sem később, a parancsnoki kivizsgálás és a halottszemle adataiból nem tapasztalt bűncselekményre uraló jeleket, így – bár érkezett feljelentés az ügyben – nem indított eljárást. Az ügyet az V. kerületi rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja.
Az 57 éves férfi állt a parkolóban, amikor odamentek hozzá a rendőrök. Az eset szemtanúja korábban az RTL-nek azt mondta: a férfi hiába panaszkodott a rendőröknek rosszullétére, ők lehet, hogy azt hitték, csak szimulál. Amikor végül a földre vitték, valójában már eszméletlen volt, ekkor a fejét is beütötte. A hivatalos közlés szerint „a rendőrök megkezdték az újraélesztését”, a család szerint azonban csak tanakodtak, hogy mit tegyenek, és a mentő is csak fél órával később érkezett meg.