A börtön sem volt akadály a telefonos csalónak

Az elítélt férfi börtönmobilról hívta fel áldozatát, 150 ezer forintot csalt ki tőle egy nyereményjátékra hivatkozva.

MN
2017. 12. 06. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csalás miatt is felelnie kell egy 25 éves férfinek, a bűntény idején a márianosztrai börtönben ült lopás és súlyos testi sértés miatt.

A vádlott 2014 novembere és 2017 októbere között töltötte le jogerősen kiszabott büntetését.

Tavaly január 8-án, a börtönben legálisan kiadott mobiltelefonról rejtett számon felhívott egy lajosmizsei nőt, akit azzal tévesztett meg, hogy egy telefontársaság képviselőjének adta ki magát:

a vádlott azt állította, hogy a nő 125 ezer forintot nyert egy játékon, de csak úgy juthat hozzá a pénzhez, ha három telefonszám egyenlegére több tételben különböző összegeket tölt fel.

A nő pedig elhitte a különben átlátszó hazugságot, és tíz alkalommal, összesen 150 ezer forintot töltött fel különböző számokra.

A nyeremény természetesen nem érkezett meg, a sértett pedig kérte a kár megtérítését, így jutottak el végül a nyomozóhatóságok a börtönben ülő elítélthez. A férfi ellen most a kecskeméti ügyészség emelt vádat, és letöltendő szabadságvesztést kérnek a csalás ügyében – azzal a kitétellel, hogy a férfit még feltételesen sem helyezhessék szabadlábra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.