A rendőrök elfogták azt a férfit és két társát, akik együtt tervezték meg, hogy pénzváltás ürügyén kirabolnak egy férfit Angyalföldön – írja a Police.
A 43 éves K. George és a 19 éves R. Péter szombaton 1 óra 40 perc körül a főváros XIII. kerületében, egy Balzac utcai lépcsőházban találkozott a sértettel, akivel előzetesen K. George abban állapodott meg, hogy a pénzét digitális fizetőeszközre, bitcoinra váltja át. A férfit K. George beengedte a lépcsőházba, és felkísérte a harmadik emeletre, ekkor megjelent R. Péter, aki a lépcsőházban többször megütötte a sértettet, majd késsel megfenyegette, és elvette tőle a táskáját. R. Péter a férfi táskájával és a benne lévő pénzzel együtt kifutott a lépcsőházból, ahol édesapja bérelt autóval várt rá, majd a gépkocsival elmenekültek a helyszínről.
A sértett feljelentését követően a rendőrség felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Később a nyomozók azonosították a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét, a 43 éves K. George-ot, és elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.
A bevezetett nyomozási cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a nyomozók szerdán az esti órákban a bűncselekménnyel összefüggésben házkutatást tartottak egy VIII. kerületi lakásban, ahol mindhárom férfit elfogták és előállították.
A nyomozók a három férfi gyanúsítotti kihallgatását követően – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.