A tájékoztatás szerint a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség amiatt emelt vádat a férfi ellen, mert oktatási épület területén, illetve annak közvetlen környezetében kereskedett új pszichoaktív anyaggal, amelyet maga is fogyasztott.
A férfi Miskolcon a kábítószer-fogyasztók között jól ismert elosztónak számított, 2016-ban és 2017-ben Miskolc területén többeknek adott el kristály fantázianevű, kábító hatású anyagot adagonként 2000–5000 forintért, megélhetését ebből fedezte. Többször előfordult, hogy 15 éves középiskolásoknak az oktatási intézmény előtt árulta a szert.
A férfi közúti ellenőrzésen bukott le, autójában kristályos port és digitális mérleget találtak. A lefoglalt anyag új pszichoaktívnak minősül, és forgalmazása bűncselekmény – közölte az ügyészség.