A rendőrök keresik azt a két férfit, akik Soroksáron egy Sommás utcai lakásból loptak, valamint bántalmazták a hazaérkező sértettet. December 28-án délután fél három után léptek be a Budapest XXIII. kerület, Sommás utcai nyitva felejtett lakásba, ahonnan mobiltelefont, kézi szerszámokat és két darab dísz szamurájkardot loptak el. A sértett a lakásában tetten érte a tolvajokat, akik közül az egyik férfi bántalmazta őt, majd elmenekültek a helyszínről.
Az egyik férfi 30 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete, rövid hajú, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete bőrdzsekit és farmernadrágot viselt. A másik férfi 20 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, erős testalkatú, barna hajú, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete bőrdzsekit és farmernadrágot viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikákon látható személyeket felismeri, a tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.