Paplan alól támadt az őt igazoltatni akaró rendőrökre egy 15 éves fiatal Balassagyarmaton: az eset még februárban történt, a három egyenruhás házkutatást tartott egy több épületből álló ingatlanban, és az egyik szobában az ágyon észrevettek egy paplannal fedett alakot.
Amikor a házkutatásban részt vevő hadnagynő lerántotta a takarót, az alatta megbújó fiú támadásba lendült: a levegőbe ütött és rugdosott, egy erősebb rúgása pedig el is talált egy rendőrt. A megtámadott törzsőrmester lefogta a kapálózó fiatalt, és kivitte az udvarra – ekkor derült ki, hogy a kamasz körözés alatt áll.
A fiú ezután sem állt le, megpróbálta lefejelni a helyszínt biztosító harmadik rendőrt is, miközben azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a hatóság embereinek torkát, tudja, hol laknak – és hogy saját magának fog sérüléseket okozni, amivel aztán a járőröket vádolja meg.
Az agresszív fiatalt minden próbálkozása ellenére bevitték, erőszakossága miatt pedig csak rosszabbul járhat: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség most hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a fiút, egyúttal kérte javítóintézeti elhelyezését is.