A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Győrben elkövetett postahivatal elleni rablás kapcsán – írja a Police.hu.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján egy ismeretlen férfi január 19-én 11 óra 20 perckor fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolta a győri 6. számú postahivatalt.
A férfi az alkalmazottat megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel. A dolgozó a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzt átadta, amivel az elkövető elmenekült a helyszínről.
Az elkövetőről a rendőrség közölte, hogy
Egy grafikát is közzétettek a férfiról.
A nyomravezetői díj összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során a hatóság rendelkezésére bocsátja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen.
A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli, szükség esetén pedig az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz.
A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.