Budapesten szakította meg útját az Emirates EK 237-es számú, Dubajból Bostonba közlekedő járata – írja az AIRportal.hu. A szakportál szerint repülőgép személyzete utasrosszullét miatt döntött a ferihegyi útmegszakítás mellett.
A leszállást követően az AMS Repülőtéri Egészségügyi Szolgálat munkatársai az OMSZ helyszínre riasztott mentőegységével közösen megkezdték a rosszul lett utasok ellátását.
Az Emirates gépein egyébként igencsak komoly arzenált vonultatnak fel olyan eszközökből, amellyel rosszulléttel küzdő utasokon lehet segíteni. Az AIRportal szerint a társaság minden repülőgépén van sürgősségi orvosi láda, oxigénpalackok, lélegeztető maszkok, defibrillátor, valamint egy nonstop orvosi tanácsadó szolgáltatással összekötött, úgynevezett telemedicina egység. Ez a szerkezet telekommunikációs csatornán keresztül összekapcsolja a légiutas-kísérőket légi egészségügyi szakértőkkel, akik így azonnal képesek felmérni az utas állapotát.